2013. február 2., szombat

Kallos hajpakolások Teszt




Valószínűleg már sokan hallottatok a Kallos termékekről és hatékonyságukról. Már több mint egy éve kezdtem el használni a különböző hajpakolásokat, hogy megtaláljam a számomra megfelelőt, és így Nektek is szolgáljak egyfajta útmutatással.
Az eddigi hónapok során négy különböző terméket használtam. Mindegyik kitartott több mint egy hónapig, viszont más-más környezeti hatások mellett.





Kallos Crema al Latte Serical - tejproteines hajpakolás
Amit ígér: "A tejproteinnek köszönhetően a krém kiválóan alkalmas mindenféle hajtípus ápolására. A hajat fénylővé és puhává teszi. Különösen igénybevett (elvékonyodott, szőkített, dauerolt) haj ápolására ajánlott."

Vélemény:  Ez volt az első hajpakolás, amit használtam. Itt nem érte a hajamat semmiféle durva hatás, éppen lenövesztettem a fekete hajszínemet. Az illata nagyon finom tejes, és még másnap is érződik az illata. Ha csak 10 percig hagyom rajta éppen annyira hatékony, mint amikor egy éjszakán át fejtette ki a hatását. Ebben az időszakban kevesebbet vasaltam a hajam, de a hajpakolás magában nem oldotta meg a hajszerkezeti problémáimat. Viszont selymes, kellemes illatú lett a hajam tőle, és még az ára is kedvező.









Kallos Placenta Hajpakoló Krém növényi kivonattal
Amit ígér: "Búzából és bambuszból származó tápláló növényi hatóanyagainak köszönhetően, használatával a haj erőssé, selymessé és könnyen kezelhetővé válik. Száraz, töredezett hajra ajánlott."

Vélemény: Ezt a terméket nyáron használtam a valóban száraz és durván töredezett hajamra, amit még a klóros víz is elég gyakran ért. Ezek mellett már újra festve lett a hajam, viszont már szőke hajszínnel próbáltam ki. Az illata nem annyira intenzív, mint több társának, de a hatása annál inkább kedvező. Általában csak öt percet hagytam a hajamon, de csodát tett vele. A klóros víztől nagyon durva és élettelen lett, de ennyi hatóidő is elég volt ahhoz, hogy selymessé tegye. Könnyebben kezelhető lett, még harmadnap is ugyanolyan puha maradt, mint közvetlenül a mosás után.








Kallos Color Hajszínélénkítő Hajpakoló Krém
Amit ígér: "Fekete áfonya kivonat tartalmának köszönhetően kiválóan alkalmas a festett haj ápolására, megvédi a hajszálakat a fakulástól. Használatával a festett hajszín tartósabb, ragyogóbb lesz. Újjáépíti és hidratálja a roncsolt hajszálak szerkezetét."

Vélemény: Éppen a használata alatt váltottam át szőkéről barnára, mert egyszerűen nem nőtt a hajam. Egyre rövidebb lett, gondolom nem bírta a szőkével járó kémiai hatásokat. Az illata engem a marcipánra emlékeztetett, és talán ennek a hajpakolásnak volt a legintenzívebb. Volt olyan eset, amikor harmadnap is éreztem magamon. Ezt a hajpakolás több ideig hagytam magamon, mert éreztem, hogy az én hajamnak ez kevés. Talán a hatóanyagaiban más, vagy a hajam nem kompatibilis vele, de nem volt annyira hosszan tartó és intenzív hatása, mint az előzőeknek. A hajszínemmel kapcsolatban nem vettem észre, hogy kevésbé fakulna, vagy tovább tartana. Valószínűleg az én roncsolt, csúnyácska hajszerkezetemnek ez már kevés volt.

 






Kallos Argán Színvédő Hajpakoló Krém festett hajra
Amit ígér: "Intenzív hajpakoló krém, mely mélyen ápolja és regenerálja a festett hajszálak szerkezetét. Gazdag hatóanyag tartalmának köszönhetően helyreállítja a haj vitalitását, fényét és selymességét."

Vélemény: Jelenleg is ezt használom a festett hajamra. Az argán miatt választottam őt, gondoltam hogy ezzel nem lehet mellélőni. Aztán amikor otthon elolvastam a leírást rájöttem, hogy csak illatában van köze az argánhoz. Na mindegy. Általában tíz percig hagyom a fejemen, közvetlenül a hajmosás után. Az illata kellemes, de nem maradandó. Nagyon selymes lesz tőle a hajam. Nem tudom, hogy ennek a hajpakolásnak tudható-e be, de már majdnem öt hete lett befestve a hajam, és szinte nem is nőtt le a hajszínem. Mostanában gyakrabban vasaltam a hajam, mégsem törik jobban, mint ahogy azt megszoktam már. Tehát most úgy tűnik, ez a legjobb a hajamnak. A következő pár hónapban kipróbálom, hogy hajvitamin szedése mellett hatékonyabb lesz-e. Talán még a hajam is megnő végre... :D






Remélem, hogy segítségetekre lesz ez a néhány vélemény! Írjatok! (:


Eve